Mi az a cellulit? (narancsbőr)

A cellulit a csípőn, a combokon, a fenéken és a hason kialakult- göröngyös bőrelváltozás. A narancsbőr- a kötőszövet ödémája, melynek oka, hogy a bőr ún. irha rétegében felhalmozódott salakanyagok a közeli szövetekből magukhoz vonják a vizet. Így alakulnak ki a bőrön szabad szemmel is látható kisebb-nagyobb göbök, egyenetlenségek. Kialakulásában számos tényező szerepet játszik- így a genetikai adottságok, az anyagcsere lassulása, a helytelen táplálkozási szokások, a hormonrendszer zavara vagy éppen a mozgásszegény életmód- ezért akár a vékony, modell-alkatú nőknél is megjelenhet. Kialakulásában három stádiumot különböztetünk meg. Enyhébb esetben csupán akkor válik láthatóvá, ha egy nagyobb bőrredőt ujjainkkal összenyomunk. Közepes súlyosságnál  álló helyzetben már jól kivehető, azonban fekve még nem látszik. Súlyosabb esetben mind álló, mind pedig fekvő helyzetben jól kivehetőek az egyenetlenségek.

Mit tehetünk a már kialakult cellulit ellen?

Bár az elváltozás kialakulásában igen nagy szerepet játszik a genetika és az ösztrogén hormon, mégis sokat tehetünk a narancsbőr állapotának javítása érdekében. Ilyen pl. a váltózuhany rendszeres használata. Az eljárás során legalább három-négyszer változtassuk a víz hőmérsékletét hidegről melegre, úgy, hogy minimum egy-egy percig folyatjuk azt bőrünkre. A módszer lényege az érintett terület vérkeringésének élénkítése. Sokat segíthetünk a narancsbőr eltüntetésében azzal is, ha étkezésünkből elhagyjuk a finomított cukrot, lisztet, valamint a színezékeket, tartósító- és adalékanyagokat tartalmazó termékeket. Fogyasszunk minél több friss zöldséget, gyümölcsöt, figyeljünk a rostbevitelünkre! Ügyeljünk a megfelelő- napi 2-2,5 liter folyadék elfogyasztására! (víz, ásványvíz, cukrozatlan tea vagy frissen facsart zöldséglevek). Fontos, hogy a szükséges mennyiséget egész nap, egyenletesen elosztva fogyasszuk el. Figyeljünk a napi 5-6 kisebb mennyiségű étkezés bevezetésére illetve megtartására! Figyeljünk a rendszeres, heti 3-4-szeri, alkalmanként minimum 45 perc időtartamú testmozgásra! (Ez lehet séta is) Ezzel nemcsak az esetleges túlsúlytól szabadulhatunk meg, hanem élénkíthetjük anyagcserénket, valamint erősíthetjük izomzatunkat is. Abban az esetben, ha célunk a zsírégetés, az ún. aerob típusú mozgásformát (gyors gyaloglás, futás, kerékpározás, aerobic, úszás) alacsony vagy közepes intenzitáson szükséges végeznünk.

Léteznek olyan kezelések, pl vákuummasszázs, (LPG), testtekercselés, (Body wrapping), amelyek kiegészítő kezelésként segíthetnek eltüntetni a cellulitot, élénkítve a nyirokkeringést, és a sejtek anyagcseréjét. Amennyiben számunkra – egyéb egészségügyi okok miatt- a szaunázás nem ellenjavallt, szaunázzunk. Élénkíti az anyagcserét, serkenti a vérkeringést, valamint szauna használata után a különböző krémek is mélyebben tudnak bőrünkben felszívódni.

Javasoljuk még a különböző alakformáló gépeink használatát!

Sikeresen lefogyhatok ezekkel a kezelésekkel?

Kezeléseink jelentős mértékben támogatják és meggyorsítják a kitűzött célok elérését és megtartását, de fontos tudnunk, önmagukban csodák nincsenek, ha hiányzik a motiváció és az együttműködési készség. Fontos a javaslatok betartása és a megfelelő életmód a kezeléssorozat időtartama alatt is. És IGEN, ebben az esetben sikeres lesz, és eléri a célját, legyen az fogyás, cellulit eltüntetése, selymes bőr, feszes comb/popsi, vagy más. És mi segítünk ebben, mindvégig támogatva kedves vendégeinket.

Milyen esetekben NEM javasoltak a testkezelések?

Minden egyes testkezelésnél más és más az ellenjavallat. Néhány esetben (pl hormonális zavarok, kezeletlen pajzsmirigy problémák, inzulinrezisztencia, vagy más anyagcserezavarok) bizonyos kezelések kevésbé hatásosak lehetnek, illetve több kezelés és/vagy életmódváltás szükséges a tartós eredmény elérése érdekében. Ezeket egy személyes konzultáció keretében megbeszéljük minden esetben a vendégünkkel, és ismereteink tudatában a lehető legjobb kezelési stratégiát állítjuk össze. Amennyiben Önnek nem javasolt valamelyik kezelés, azt is meg fogjuk mondani. A szolgáltatások leírásában részletesen feltüntettük az ellenjavallatok listáját. Az egyes szolgáltatásoknál feltüntetett ellenjavallatok valamelyikének fennállása esetén a kezeléseket nem végezzük el vendégünk egészsége és biztonsága érdekében. Kérem, nézze át a vonatkozó ellenjavallatokat, mielőtt rászánja magát egy kezelés sorozatra.

Mire számíthatok az első alkalommal?

Előre egyeztetett időpontban első alkalommal egy finom tea mellett személyesen átbeszéljük az elérendő célokat, javaslatot teszünk a céloknak megfelelő leghatásosabb kezelés elvégzésére, érintjük az indikációkat és az ellenjavallatokat is és a célok elérésének érdekében javaslatainkkal is segítjük a hozzánk fordulókat. Ha szükséges, állapotfelmérést végzünk, esetleg igény szerint fotókat is készítünk, és ha az időnk engedi, akár el is végezzük az első kezelést.

Hogyan érkezzek a kezelésekre?

Bizonyos kezeléseink, előtt néhány javaslatot érdemes szem előtt tartani:

Pl. kavitációs kezelés előtt egy órával már ne együnk, de igyunk meg 2 pohár vizet; tartós szőrtelenítés előtt ne szoláriumozzunk, ne epiláljunk, ne gyantázzunk; ne teli gyomorral érkezzünk, stb. Személyes találkozásunk alkalmával ellátjuk vendégeinket az őket érintő megfelelő információkkal.

Milyen tevékenységeket kell kerüljek közvetlenül kezelések után?

Nemcsak néhány kezelés előtt, hanem néhány kezelés után is célszerű bizonyos dolgokat kerülni, pl. IPL szőrtelenítés után a közvetlen napfényt, rádiófrekvenciás kezelés után 24 óráig a szaunát, kavitációs ultrahang kezelés után 1-2 napig a finomított szénhidrátokat, de személyes találkozásunk alkalmával ezekkel az információkkal minden kedves vendégünket ellátjuk.

Milyen óvintézkedéseket tesznek a koronavírus járvány alatti biztonságos működés érdekében?

Vendégeink biztonsága az első és legfontosabb számunkra. Ennek érdekében egyszerre csak 1 vendéget fogadunk stúdiónkban. Gépeinket, eszközeinket rendszeresen fertőtlenítjük, ezen kívül természetesen maszkviseléssel is óvjuk vendégeink egészségét.

„NEM AZ A KÉRDÉS, HOGY ELÉREM-E A CÉLJAIMAT, CSAK AZ, HOGY MIKOR.”